Egy tipikusan női munkahely
A régi idők kávéházaiban a személyzet 4 kategóriára volt osztható.
- A legjobban fizetett, legmagasabb szakképzettséggel rendelkező személyek, akik a vendégek közvetlen kiszolgálásával kapcsolatos feladatokat végezték el. Közéjük tartozott az üzletvezető, a főpincér és a felszolgáló pincér, emellett pedig a ruhatáros, a telefonos, a szivarárus, az újságos és a süteményárus is.
- A pénztárosok és a kasszírnők, azaz felírónők alkották a második csoportot, akik szintén valamilyen formában érintkeztek még a vendégekkel. Utóbbinak az volt a feladata, hogy szemmel tartsa, vezesse, ellenőrizze a forgalmat, marasztalja, szórakoztassa a vendéget. Érdekesség, hogy ez tipikus női foglalkozásnak számított. Tagjai jellemzően a kávéház tulajdonosának női rokonságából kerültek ki, és innen volt a legnagyobb esélye a hölgyeknek, hogy női pincérré lépjenek elő a ranglétrán.
- A harmadik csoportba a konyhai munkások tartoztak, akik között megkülönböztethetünk szakképzett és képzelten dolgozókat. Előbbiek az ételek, vagy éppen kávék elkészítésére szakosodtak. A világháború alatt a szakképzett munkavállalók 70 százaléka nő volt.
- Végül a legalsó szinten a takarítószemélyzet dolgozott, itt szinte kizárólag nők voltak, és egyetlen szabadnap sem járt nekik.
Női munka, de mégsem elismert. Miért?
Annak ellenére, hogy a feladatokat többnyire hölgyek végezték, a női munkavállalókat mégis rossz szemmel nézte a társadalom nagy része. Hogy miért? A régi idők kávéházai a társas élet alapvető színterei voltak, s mivel az általánosan elfogadott norma az volt, hogy a nőknek a magánszférán belül van a helyük, a 19-20. századig alapvetően elfogadhatatlan volt, hogy az asszonyok betegyék a lábukat a kávéházakba. Ezek alól csak azok képeztek kivételt, akik a kávéház tulajdonosának hozzátartozói, vagy híres és elismert művészek voltak. Ellenkező esetben, a hölgyek szándékait erkölcsileg megkérdőjelezték látogatásuk során.
Bizonytalanul, de haladhattak a ranglétrán
A nők eleinte csak takarítók, pénztárosok, konyhai munkások lehettek, ám 1907-ben megszületett egy törvény, miszerint női pincéreket is lehet alkalmazni. Igaz, hogy reggel 5 és este 8 között dolgozhattak csak, és nagyon zárt ruházatra, valamint erkölcsi igazolványra is szükségük volt. A változás azonban megindult, és 1917-ben 332 kávézóból 55-ben dolgoztak nők. Érdekesség, hogy elsősorban azok a fiatal leányok vállaltak kávéházakban munkát, akik még nem mentek férjhez. Az első világháborút követően folyamatosan romlottak a nők kereseti lehetőségei, hiszen a frontról visszatérő férfiaknak ismét munkát kellett biztosítani, így olyan intézkedések léptek érvénybe, amelyek ellehetetlenítették a nők munkavállalást erkölcsi okokra hivatkozva.
Majd megszülettek a baristák...
A régi világ hangulatát idéző kávéházak napjainkra igen ritkák, a kávéházak személyzetének ikonikus alakja mára a barista lett. Ő a kávéházi személyzet csúcsa, a legtöbb esetben sokszor maga a tulajdonos, aki szakemberként, sőt, akár művészként az apró, újhullámos, családias légkörű vagy design kávézókban beáll a pult mögé, és kiszolgálja a vendégeket. Napjainkra a barista olykor hosszabban is elszórakoztat egy-egy vendéget, és amellett, hogy mindent tud a legmodernebb technikákról, gépekről, ismeri a legendákat, amely a kávé eredetét övezik, sőt, gyakran a vendéglátóhelyek arcává is válik.
A barista lényegében olyan, mint a borok világában a sommelier. Mostanra művészetté fejlődött ez a mesterség, melynek képviselői világversenyeken mérik össze tudásukat, és a gasztronómiában dolgozók elitjébe tartozva vesznek rész ezeken az eseményeken. Mindezek mellett a hétköznapokban a maximalizmusra törekedve szolgálnak ki mindenkit, aki betér hozzájuk egy csésze feketére.
