A törzsvendég az első
A kávéházakban nem volt hierarchia, vagy ha mégis, azt nem a társadalmi rang, vagy az anyagi háttér határozta meg, hanem a tehetség, vagy a látogatások száma. A művészek, írók számtalan kedvezményt, juttatást kaptak a tulajdonosoktól, a rendszeres látogatókból pedig hamar törzsvendég vált, akinek külön fenntartott asztal is járt. Egyes közösségeknek pedig – melyet Európában egyedülálló módon a foglalkozás határozott meg – törzshelyévé váltak a kávéházak. Ritkább volt, hogy egy kávéház egy nemzet, etnikum, vagy felekezet kávéházává váljon. A kávéház a törzsvendégek második otthonává vált, és ha távozott valaki az élők sorából, akkor az asztalát fekete szaténnal vonták be, mintha csak egy híres ember hunyt volna el.
A törzsasztal szabályai
Alapvetően, ha egy törzsasztal egy állandó vendégé volt, az persze nem jelentette azt, hogy onnantól kezdve senki más nem használhatta. Mindenki jól tudta, hogy megy ez: ha a törzsvendég nem tartózkodott a kávéházban, akkor bárki szabadon elfoglalhatta a helyét. Ha azonban megérkezett, rajta állt, hogy megvendégeli-e az illetőt, vagy hagyja gyorsan és diszkréten átülni egy szabad asztalhoz. Persze voltak kivételek, amik erősítették a szabályt. A Művész kávéházban például Mándy Ivánról mindenki tudta, hogy minden nap felbukkan délelőtt vagy délután, és nem marad többet 2-3 óránál. Itt merít ihletet, hallgatózik, beszélgetésfoszlányokat jegyez fel, hogy belegyúrja a kézirataiba. Ha egyszer kitette a lábát az ajtón, aznap már nem látta. De ez nem izgatta a hely tulajdonosát és a személyzetet – senki nem volt rá méltó, hogy a művész úr törzsasztalát akárcsak megérintse. Olyannyira komolyan vették ezt, hogy nem ülhetett asz asztalhoz távollétében sem senki az ő invitálása nélkül.
Na de ki volt a leghíresebb törzsvendég?
A leghíresebb törzsvendég naphosszat házisapkában, köntösben, borostásan üldögélő Eötvös Károly volt az Abbáziában. Az író és államférfi a tiszaeszlári perben védte meg a bevádolt zsidókat. Az egykor az Oktogonon álló, nevét híres fürdőhelyünkről kapó kávéháznak Eötvös volt az ikonikus figurája. Olyannyira, hogy még a postáját is ide hozták. Eötvös Károly szavára annyira adtak a pestiek – jogászok, újságírók, államférfiak –, hogy hozzá, illetve az Abbázia-béli törzsasztalához jártak tanácsot kérni közügyekben és magánélet tekintetében egyaránt. Ő pedig igyekezett a kéréseknek eleget tenni, függetlenül attól, hogy abban kérték a segítségét, hogy a gyermeknek melyik egyetemet válasszák, vagy melyik orvoshoz érdemes fordulni adott panaszukkal, esetleg érdemes-e felszólalni a másnapi országgyűlésen vagy sem.
Törzshelyek
A törzshelyek kapcsán pedig idézünk egy részletet Radó Richárd művéből:
„… Legrand bácsi »Kávéforrás«-a a Fürdő utcában a tisztes polgárok, céhek és egyesületek gyülekező helye volt. Odajártak még a magyar irodalom képviselői és az orvostanhallgatók. A jogászok és bölcsészek tanyája az Uri- (később Koronaherceg, most Petőfi Sándor) utcai Privorsky, később Pillwax-kávéház volt. Az Ujvilág-utcai »Sas«-kávéházba is egyetemi polgárok jártak. Nyárspolgárok és lókupecek látogattak a Hajó-utcai »Fehér hajó« és a Kishíd-utcai »Vadászkürt« kávéházba, amely utóbbi különben nagy újsággyűjteményéről volt nevezetes... a Nagyhíd-utcai és Országúti kávéházakba ügynökök jártak. A »Zrínyi« kávéház obskurus közönségéről és nagy kártyacsatáiról volt híres. (…) Közel a Dunaparthoz a Dorottya-utcai »Kaszinó-kávéház« reggelenként főleg dunai hajóutasokkal telt meg. Vasár- és ünnepnapokon kereskedősegédek látogatták. (…) A »Magyar király« kávéházba, amely a régi Színház-téren volt, a szomszédos német színház tagjain kívül pénzügynökök és uzsorások jártak. "
A magyarországi kávékultúrában tehát a törzsasztal, a törzsvendég mindig különleges tiszteletet élvezett – és minden kávézónak megvolt a maga törzsközönsége. Ez is bizonyítja, hogy a kávé több pusztán élénkítő, fekete italnál!
